Kint sűrűn esett a hó. A fehér hó. Ő pedig rúzsozta magát. A férje vérével. Az ex-férje vérével. Állt a tükör előtt, és szenvedélyesen mozgatta ujjait ajkain, míg azok sötét bordóvá nem változtak. Sosem szerette a tipikus dolgokat, ezért kicsit szégyenkezett is önmaga előtt, hogy ennyire egyszerűen, krimiszerűen gyilkolta meg Andrást. Éjszaka… Párna… Kés… Igen, előre megfontoltan tette, minden apró mozdulatot eltervezett. Este tíz körül még szeretkeztek is, rávette a férfit a „már hónapok óta nem voltunk együtt” mondattal, aki végül ráállt a dologra. Mindketten szépen, lassan mozogtak. Hilda kívánta a férfit, főként azzal a tudattal, hogy ez lesz neki az utolsó. Nem valamelyik megszokott, útszéli ribanc vagy rövidszoknyás, új beosztott. Hanem ő, a 13 éve hű társ. Aztán András elaludt, Hilda pedig „még fent maradt olvasni”…

És Hilda valóban 13 éve hűséges volt. Lett volna alkalma kitérőket tenni, könyvelőként sok emberrel találkozott. De azt tanították neki gyerekkorában, hogy a feleségnek minden tekintetben kötelességei vannak. Főz, mos, takarít, tűr, hű. Ám a férj kötelességeiről egyszer sem esett szó. Ő jó gyerek volt, betartotta, amit szülei mondtak neki.

Nem akart börtönbe menni. Az is túl tipikus lenne. A gyilkosság oka: féltékenység, szeretetéhség. András 8 éve változott meg, amikor kiderült, hogy nem lehet gyermekük. Mivel neki négy testvére volt, megszokta a nagy családot. Hilda pedig nem volt hajlandó örökbe fogadni. Sosem tudta volna sajátjaként szeretni azt, akiben nem az ő vére csörgedezik. A vér… Megint a vér.

Nem érzett bűntudatot. Biztos sokan elmennek majd a temetésre, hiszen jópár ember kedvelte Andrást. Nem volt rossz ember. De ő addigra már rég Svájcban lesz, a Hotel Lux szálloda már várja az új takarító munkatársat. Nem tökéletes állás, de kezdésnek éppen megteszi.

Négy óra múlva megy a gép. Kint új életet akar kezdeni, ezért nem visz magával sok ruhát. A bankkártyáit itthon hagyja, mert azt esetleg lenyomozhatják. Kivette róla az összes készpénzt, csak a temetésre szánt 800.000 Ft-ot teszi le a holttest mellé. Ennyi talán elég lesz.

Egyetlen barátnője fog majd csak hiányozni neki, fél év múlva talán titokban felhívja. Ő tud mindenről, kicsit meg fogja érteni.

Nem tudta, mit csináljon Andrással. Igen, az életben sem tudta. Ő jelentette neki a biztonságot, az erős férfit, akit alkoholista apjából mindig hiányolt. Ezért maradt vele. És sokáig hitt abban is, hogy majd megváltozik, jó útra tér. De nem, és lám, végül ágyban, párnák közt halt meg. Úgy, ahogy kedvenc költője sosem akart.

A fehér huzat szinte már mindenütt véres volt. Úgy hagyta. Idő szűkében, nem próbálta ide-oda tenni. Bezárta az ajtót, gyorsan autóba ült, és ment a reptérre. Egyre gyorsabban hajtott. Elkezdett félni. Mi van, ha Mariska néni át akar menni tojást kérni, vagy sütit adni? Mert az ajtót ugyan bezárta, de a függönyt nem húzta el, és ha Marika néni jobban benéz… De nem, ez nem történhet meg. Végre odaért Ferihegyre. Letette az kocsit, és rohant, hogy végre felkerüljön a gépre.

Sokan megnézték, nem értette, miért. Hiszen nincs az arcára írva piros betűkkel… Dehogynem! A „rúzsról” megfeledkezett a nagy sietségben. És már egy ideje itt-ott félrekent véres szájjal rohangál össze-vissza. Most már igazán szánalmasnak tartja magát. Megkeresi az első mosdót, közben a kezével próbálja takargatni a száját vagy orrot fúj, de végül sikerül megmosakodnia. Belenéz a tükörbe, és egy teljesen normális, átlagos nőt lát. Sehol egy vörös folt.

Fellélegezve ül fel a gépre. Vége. Elmegyek – gondolja. De egy dologgal nem számolt: az időjárással. Bemondják, hogy hóvihar miatt négy órával később indulnak, és mindenki szálljon le a gépről. Nyugodtságot próbál magára erőltetni. Nem baj, csak négy óra. De már húsz perc múlva borzalmasan érezi magát. Hiába a letiltott telefon, az otthon hagyott bakkártya, az eltüntetett nyomok, hogy hova készül… ha a természet közbeszól. Elkezd olvasni, de nem tud. Minden percben azt várja, mikor jönnek felé a rendőrök.

Lassan eltelik a három óra, ismét elindulhatott a gép felé. Már éppen lépett volna be az utolsó ajtón, amikor két rendőr karon fogta és oldalra húzta. Bilincset tettek rá. Próbált értetlenül nézni, de nem járt sikerrel. A rendőrnő mintha értette volna a kérdését:

- Hát… Kedves asszonyom, maga született gyilkos. De nem számolt a részletes telefonszámla kivonattal és Mariska nénivel. És a több tucat boldog házaspárt ábrázoló képpel. No, meg az időjárással sem.

Boldog házaspár… Erre elmosolyodott. Még érezte a vér utóízét a szájában. És ez örömmel töltötte el, elégedettséggel. És szabadsággal. Még akkor is, ha élete végéig börtönben lesz.