A tökéletes, minőségi zene legnagyobb magyarországi képviselője Presser Gábor, akinek 1507. koncertjére annyian voltak kíváncsiak, hogy kellett egy 1508. is. Több mint 12.000 ember töltötte meg tegnap az Arénát, és mégis egy nagy családban éreztem magam. Ahol mindenki akkor tapsolt, amikor szeretett volna - még ha ezzel csak másodmagával volt is - és akkor énekelt, amikor kedve tartotta. Mintha otthon hallgatnál egy lemezt vasalás közben, és néha te is rázendítesz. Mosolygott ott mindenki, a közönség, a fellépők és természetesen Presser Gábor is.

A 70 éves zenész nem egy életműkoncertet álmodott meg, ami a régmúltat siratja, és a jövőt szépen lassan eltemeti. Ez egy energikus, fiatalos koncert volt, ami utat engedett más zenei stílusoknak is. Valamint több új szerzeményt is megismerhettünk. Jó példa erre Hollós Aurél műve, amit néhány Presser-dalból állított össze oly' módon, hogy az átmeneteket szinte nem is lehetett észrevenni. A Bartók Béla Konzervatóirum diákjai pedig fantasztikusan adták elő a darabot, amiről maga Presser is úgy nyilatkozott, hogy „ez már majdnem komolyzene”.

Oláh Ibolyát úgy konferálta fel Presser, mint egy megcsiszolhatatlan gyémántot. Keserves dalokat énekelt, fájdalmasan, őszintén... És mindenki elhitte a szavait, és minden dal után jópár másodperc néma csend következett. Falusi Mariann is a fellépők között volt, hangja pedig betöltötte a teret, az időt és a szíveket.

De természetesen a régebbi, általánosan közismert dalok egy része is elhangzott (az összesre ugyanis két nap se lenne elég...). Azonban ezeket sem a megszokott módon adták elő, hanem különböző ütős-fúvós-vonós hangszer kíséretében, meg-megszakítva némi improvizációnak tűnő, tökéletesen kivitelezett zenei betéttel.

A Csík zenekar is a fellépők között volt, és tán senki sem gondolta volna, hogy Majorosi Marianna milyen tökéletesen egészíti ki Presser búgó hangját. A zenekar természetesen meghozta a színpadra a népzenét, a néptáncot és a víg pillanatokat. Egy dal erejéig közreműködőként még Novák Péter is a színpadra lépett, aki egyébként a koncert rendezője volt (Presser Gábor mellett). Rúzsa Magdi pedig a tőle megszokott módon énekelt rekedtesen, mosolygósan, fantasztikusan.

A Fitos Dezső Társulat tánckoreográfiájával kiemelte a dalok legbelsőbb lényegét, azzal hogy a háttérben, de mégis az előtérben együtt mozgott a ritmussal és a szavakkal. Emellett mindenképpen szót érdemel a fény- és színpadtechnika is. A változó, olykor a színpadon átúszó, egyedien kidolgozott hátterek, a ritmusra felvillanó fények és a tökéletes hangtechnika mind hozzájárult ehhez a különleges koncertélményhez. Külön kiemelném azt a véleményem szerint kiváló ötletet, hogy egy falrészen rendszeresen mutatták Presser kezét is, amint zongorázik.

Hiszen valójában minden ebből indult ki... Így született az a rengeteg dal, amin generációk nőttek fel, amiket apák és lányaik együtt hallgatnak, amiket esküvőkön, születésnapokon és temetéseket lejátszanak, mert az élet minden momentumára találunk egy Presser-dalt.

Úgy gondolom, több mint 12.000 ember nevében írhatom, hogy köszönöm ezt az „embertelen jó” élményt mindenkinek, aki részt vett a koncert lebonyolításában. Valamint köszönöm Önnek, Presser Gábor, hogy mellettünk van, hogy szüntelen dolgozik értünk, a lelkünkért. Szeretettel várjuk az 1509. koncertet. Ugye..., lesz?