Ezt a telet is túlélte. Pedig volt, amikor egykori hite szerint imádkozott, hogy Isten bocsásson meg neki a bűneiért. Elcsodálkozott azon, hogy tudja még a Miatyánkot. Igen, az ima talán olyan, mint a biciklizés… Sosem lehet elfelejteni. Remélte, célba érnek majd a szavai, mert a mennyországba akart jutni. Ott biztos meleg van. A parkokban, januárban pedig nemigen… Minden este úgy feküdt le, hogy a végső álomba szeretne szenderülni, és nem kívánt több napot eltölteni a Világban.

Ám ezen gondolatai nem találtak meghallgatásra, és most, júniusban, az első mindenhol hangoztatott kánikulai napon a hangya-embereket nézi a Jászai Mari téri villamosmegállóban. Ma sármosnak és boldognak akart tűnni, ezért még a cipőjét is kifényesítette. Egy fogkefével.

Szeretett magyartanárként dolgozni. Úgy gondolta, a legfontosabb dolog az életben: „taní-tani”. Évről-évre gyermekek tucatjainak útmutatást adni az irodalom által. Mert a könyvekben és a versekben minden kérdésünkre választ kaphatunk. Csak sokáig kell keresgélni. Sokat kell olvasni… A Bűn és bűnhődés a kedvenc könyve. Egy balatoni nyaraláson olvasta először. Most már paradoxnak tűnik. Akkor még volt családja, ruhája, meleg otthona. Ma pedig már Raszkolnyikovval együtt fetreng a sárban.

Igen, sokszor eszébe jutott, hogy október tájékán, amikor az idő már kezd hűvössé válni, el kellene követnie egy kisebb lopást, így a börtönben tölthetné a telet. Szép kis perspektíva!... Aztán mindig elijesztette saját magát, mert eszébe jutott Raszkolnyikov… Ő is járhatna úgy.

Ma „Ég a napmelegtől a kopár szík sarja”… Izzadni kezd, és már unalmasnak találja az embereket. Körülnéz, merre induljon. Hiszen övé az egész világ… Elmosolyodik. Talán a Margit híd a megoldás. Hányszor jutott már eszébe… Az első másfél évben még reménykedett, hogy vannak igazán jó emberek, akik segítenek neki, hogy újból vissza tudjon térni az életbe. Azonban a barátok eltünedeztek, a volt feleségét nem érdekli, a gyerekeinek pedig azt tanítja, hogy az apjuk egy alkoholista, semmirekellő hajléktalan, akit kerülni kell, mert betegségeket is terjeszthet…

Ott áll a híd közepén. Turisták fényképezkednek körülötte. Megvárja, míg elmennek. Átlép a korláton, szétnéz még egyszer. Utoljára. Mert nagyon szereti Budapestet. És leugrik. Rövid időn belül már a Dunában kapálózik. Nem tud úszni. Egy örvény magába szippantja.

És hogy mi volt az utolsó gondolata? Hogy nem tartotta be saját magának tett ígéretét: „Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon, taní-tani!”