Olvastam, hogy azon gondolkodik, hogy feladja a színészkedést. Igaz ez?

Ez a szóbeszéd járta körbe a világot, és úgy döntöttem, megállítom. Ez egy óriási hazugság. Ugyanis szenvedélyesen szeretem azokat az embereket, akik körülvesznek, és azokat a szerepeket, melyeket kapok. Egyáltalán nem áll szándékomban feladni. Vannak egyéb elfoglaltságaim, hobbijaim, amelyekkel szívesen töltöm el az időmet, de ezek nem állíthatják meg a mozit.

Melyek azok a dolgok, melyeket említett?

Utazgatok, írok, fotózok, olvasok, rajzolok. Vannak kis személyes céljaim, és csak azok lebegnek jelenleg a szemem előtt. Talán egy nap majd lesz bátorságom, hogy megosszam ezeket az emberekkel, de most még nem érzem magam képesnek rá.

Mert nincs elég ideje?

Nem, nem ez a probléma. Nem forgatok négy filmet évente, így van időm ezekre az elfoglaltságokra. Ami gátol, az az önbizalomhiány.

Önnek is van önbizalomhiánya, annak ellenére, hogy színésznő?

Igen. Abban a rendezőben keresem az önbizalmamat, akivel éppen dolgozom. Ő adja meg nekem a magabiztosság azon dózisát, amely elég ahhoz, hogy teljesen biztonságban érezzem magam.

Nem gondolja, hogy egy kicsit túl kemény magához?

Ez nem azt jelenti, hogy én most ezzel ráfaragtam. Képes vagyok negatív vagy pozitív véleményt alkotni arról a szerepről, jelenetről, amelyben éppen vagyok. Néhány munkámban úgy érzem, jól teljesítettem, és ha visszanézem magam, egy olyan percet sem látok, amikor kiléptem az általam alakított szerepből. Valamikor, meglehetősen kevés film esetében, visszanézem, és látom, hogy ebben vagy abban a jelenetben nem voltam teljesen jó nyomon. De ettől még nem fogom magam ostorozni, hogy én nem vagyok jó semmire, és nem fogok csodálkozni, miért éppen engem választottak ki.

Akkor mire akart utalni akkor, amikor azt mondta, önbizalomhiánya van? 

Úgy értettem, hogy elképzelésem sincs, mit gondolnak rólam az emberek vagy mennyit látnak belőlem. Biztosan vannak, akik nagyra becsülnek, és természetesen akadnak olyanok is, akik nem. Gyakran meglepődöm, hogy olyan emberek hívnak be castingra, akikről azt hittem, nem szeretnek, mint például Michael Gondry. Sosem gondoltam volna, hogy felkér arra, hogy szerepeljek a filmjében.

Meglepődne, ha felkérné egy rendező Hollywood-ból, például Steven Speilberg?

Úgy gondolom, nem egykönnyen gondolna rám. (Nevet.)

Könnyebb lett volna, ha Hollywoodban marad A Da Vinci-kód után?

Talán, de úgy gondolom, Hollywoodban nagyon sok áldozatot kell hozni azért, hogy valaki megkapjon egy érdekes női szerepet. Azt hiszem, van néhány csodálatos szerep ott is, azonban nem hinném, hogy nekem adnák. Nem igazán hiszem, hogy Hollywood ilyen módon működne.

Miért nem?

Hoztam bizonyos döntéseket a pályám során, amelyek arra engednek következtetni, hogy ez nem fog megtörténni. Ahhoz hogy azok közül a rendezők közül kiválasszon valaki, olyannak kellene lennem, aki biztos profitot hoz, és én ezért nem tettem semmit. Nem mondom, hogy nem vagyok rá képes, csak azt mondom, hogy ez az ipar nem így működik. Nyilván úgy gondolom, tévednek, amikor nem engem választanak. Azonban nem érdekel egy film büdzséje vagy az anyagi hasznok, vagy hogy milyen híres lesz világszerte. Valami olyasmit szeretnék, amelyet szenvedélyesen szeretek.

Milyen típusú filmeket szeret ennyire?

Természetesen vannak olyan filmek, amik egyszerűen csak szórakoztatóak, de ami érdekel, és amit csinálni akarok, az egy olyan projekt, ami folyamatosan visz előre, ami ad valamit, és ami egy ideig veled marad. Úgy gondolom, a filmek elengedhetetlenek az emberek intellektuális ébredéséhez. A művészet – legyen az festészet, építészet vagy zene –, ezek mind alkotások, kreatív cselekedetek. Én egy filmet, mindennel együtt, művészetnek tartok.

Mi a helyzet a színészettel?

A színészek tolmácsolnak. Nem lehet a színészetet összehasonlítani a művészet egyéb formáival. Nem mondanám, hogy a színészet művészet, de a film, mit egységes egész, az.

De a művészet az önkifejezés egy formája, és a színészet pedig a kifejezés egy formája, nemde?

Nem az a kérdés, hogy egy színész művésznek érzi-e magát vagy sem, mert művésznek lenni, az önkifejezés és felfedés egyidejűleg, bármi módon. A különbség az, hogy ha színész vagy, akkor valaki más irányítása alatt állsz.

Csak ennyi szabadsága van a szerepében.

Pontosan. Te egy olyan elképzelést valósítasz meg, ami nem hozzád tartozik, természetesen hozzáadod az érzékenységedet, a tehetségedet, a képzeletedet, az intelligenciádat, de nem te vagy a kiindulópont, a mű forrása. Ezért van az, hogy a színész nem igazán az alkotó, hanem inkább a tolmács. Ki a művész valójában: aki feldob egy ötletet, aki kitalálja vagy aki elkészíti?

/A cikk az mellékelt, http://the-talks.com/interviews/audrey-tautou/, oldal fordítása. Minden bizonnyal nem tökéletes, ezért szíves elnézésüket kérem, még nem vagyok tolmács... A cikksorozat fordításának folytatása következik. Köszönöm a nagy érdeklődést./