Mr. Coelho, szeretne hidakat építeni kultúrák között?

Íróként az embernek érdeklődnie kell különböző kultúrák és életkörülmények iránt. Nem azért vagy író, hogy a saját faludról írj. Kicsit be kell mutatnod azt is, de meg kell értened más településeket is. Tolsztoj egyszer azt mondta, hogy minden, ami falun történik, bárhol megtörténik.

Ebben az értékrendben nevelkedett?

Gyerekként sok különböző információ és kultúra befolyásolt – arab, zsidó, amerikai – és ilyen érdeklődésűvé váltam. A zenéket sem aszerint válogattuk ki, hogy melyik politikailag korrekt. Hanem vagy tetszik, vagy nem. Amikor írni kezdtem, maga ez a kiindulási pont, input vált nyilvánvalóvá. És akkor kezdett érdekelni a dolog.

Gondolja, hogy most több hidat építünk a kultúrák között, mint régebben?

Úgy látom, hogy manapság az összes híd omladozik. Úgy tűnik, senki sem képes megérteni a másikat. Emberként az a kötelességem, – mint mindenki másnak, aki a világ állapotán gondolkodik – hogy megerősítsem a multikulturális kapcsolatokat. Amíg akár egy híd is áll, nincs veszve semmi. De attól kezdve, ha már nem tudod megérteni más kultúrák elbeszéléseit, vagy zenéjét, idegenekké válunk egymás szemében, és ez már nagyon bonyolult helyzet lesz.

Arra szerettem volna utalni, hogy már az internetes jelenlétével is hidakat épít a kultúrák között – 22 millióan lájkolták a Facebook-on, 9 millióan követik Twitter-en, és 2006 óta vezet blogot. Miért ilyen aktív az interneten?

Ez egy új platform, és íróként meg kell találnom azokat a lehetőségeket, ahol írhatok. Az internet is egy ilyen lehetőség. Az emberek az internet következtében már többet olvasnak és írnak. A virtuális világ számomra az a csatorna, melyen keresztül meg tudom hallgatni, és kapcsolatba tudok lépni az olvasóimmal. Így tudják hallatni a véleményüket. Olyan szövegeket kezdtem írni a blogomra, amit az emberek le tudnak tölteni, és terjeszthetik. Ennek hátterében nem a reklám áll. Ez csak szórakozás, szeretek valami olyasmivel foglalkozni, amit igazán élvezek. Vannak olyan szövegeim, melyeket kimondottan az internetre írok, és oda is teszem fel azokat. Kíváncsi vagyok, hogy regálnak az olvasók azokra az írásokra, amiket nekik írok.

Aggasztja, hogy az információáradathoz egyre kisebb mértékű megbízhatóság társul?

Ebben nem vagyok teljesen biztos. Úgy gondolom, hogy az a legjobb, ha az információhalmazból ki tudod válogatni azokat, melyek a céljaid eléréséhez leginkább szükségesek.

Igaz, hogy mindig keres egy fehér tollat, mielőtt elkezd írni?

Igen, egy könyv írása előtt. Ez a hagyomány az első könyvemig, az 1987-ben megjelent Zarándoklatig nyúlik vissza. Akkor nem voltam benne biztos, megírjam-e a könyvet vagy ne. Kétségek között vergődtem. Madridban voltam, és azt mondtam magamnak: „Ha ma látok egy fehér tollat, az lesz a jel, hogy meg kell írnom.”

De mi van akkor, ha jön egy óriási ötlet, és le akarja írni, de nem talál fehér tollat?

Ilyen nemigen fordul elő, normális esetben lehet találni fehér tollat. A problémát az jelenti, ha januárban kell fehér tollat találnom… De akkor is lehetséges. És abban a pillanatban, amikor megtalálom, elkezdek írni. De ennek semmi köze sincs a könyv tartalmához, magához a könyvhöz van köze.

Van egy hasonló jel arra is, hogy miről szóljon a könyv, vagy addigra már eldöntötte?

Természetesen én egy olyan ember vagyok, aki nagyon kíváncsi, mi történik a világban, és nagyon sok mindenről lehet írni, rengeteg különleges emberrel találkozom. De egyszer csak bekúszik egy gondolat, minden logika nélkül. Egy olyan könyv, ami a szívemben már készen volt, mielőtt szavakba öntöttem volna. Tehát nincs választási lehetőségem. A könyv választ engem.

Tehát nem egy bizonyos szándékkal kezd el írni?

Azért írok, mert meg szeretném osztani a gondolataimat az közönséggel. Nem tudom, a könyvek szebbé teszik-e a világot. Nem is ezért írok. Amit tudok, az az, hogy az olvasóim egy olyan kritikus tömeget alkotnak, ami máshogy értelmezi a világot. Meg kell változtatnod magadat. A változás pillanata pedig egy óriási lépés előre. Ez az, amit én teszek. A könyv sokkal fontosabb, mint az írója.

De a személyisége is igazán jelen van a munkájában.

Nagyon is jelen vagyok a munkáimban, és a munkáim lelkem bizonyos lenyomatai, de ezzel egyidejűleg úgy gondolom, hogy egy író nem írhat a semmiből. Kétféle író van: az egyik olyan, mint Proust, aki mesterműve, a À la recherche du temps perdu írásakor bezárkózott a szobájába. A másik típus Hemingway, aki ünnepelte az életet, miközben mesterműveket is írt.

Az Alkimista című legnépszerűbb könyvének központi témája az a gondolat, hogy mindenkinek az álmai felé törekvésben kellene élni. Az élete ezen teória alapján tökéletesen értelmet nyert, vagy még mindig keres valamit?

Ez egy tökéletes értelmezés, de ez nem azt jelenti, megértettem a lényeget. Nem az a fontos, hogy megválaszolj minden kérdést, hanem hogy nyitva hagyj beszélgetéseket. Nem abban az értelemben, hogy talán egy nap választ kapsz vagy nem kapsz választ. Csak éld az életed, tedd, amit tenned kell, és amit nagy lelkesedéssel végzel.

(Forrás: http://the-talks.com/interviews/paulo-coelho/)

Nem vagyok fordító, csak lelkes próbálkozó, az esetleges hibákért elnézést kérek.)